Kerüljön fel Ön is Európa térképére! – A szakképzés európai hete

Az Európai Bizottság kezdeményezése

 

A programsorozat abból a célból jött létre, hogy az Európa-szerte megrendezésre kerülő helyi, regionális és nemzeti rendezvények révén vonzóbbá tegye a színvonalas szakismereteket biztosító és minőségi munkahelyek betöltését lehetővé tévő szakoktatást és szakképzést.

 

December 5–9. között

 

A szakképzés európai hetének hivatalos megnyitójára december 5-én, a díjátadó ünnepséggel együtt tartott záróeseményre pedig december 9-én, ugyancsak Brüsszelben kerül sor. A hét során egymással párhuzamosan zajlanak majd európai, nemzeti, regionális és helyi szintű események az Unióban és a többi részt vevő országban.

 

A részt vevők lehetőséget kapnak arra, hogy megosszák egymással a szakképzés terén elért azon

  • kiemelkedő eredményeiket,
  • innovatív oktatási gyakorlataikat és
  • sikeres szakmai programjaikat,

amelyek ösztönözik a gyakornoki képzést, a munkahelyi tanulást, a továbbképzést, az átképzést, valamint a vállalatok és az oktatás közötti fenntartható együttműködést.

 

A 2016-ban – vagyis a szakképzés hetén és azt megelőzően – Európa-szerte rendezett rendezvények kiemelt figyelmet kapnak a közösségi médiában, honlapokon, kiadványokban, videofilmekben és különböző fórumokon.

 

10

 

Miként vehet részt a kezdeményezésben?

 

Számos esemény/tevékenység alkalmas arra, hogy ismertté és vonzóbbá tegye a szakoktatás és szakképzés terén indított kezdeményezéseit. Merítsen ihletet egyénileg vagy partneri együttműködésben is megvalósítható ötletekből és javaslatokból!

 

Az eseményhez csatlakozó résztvevők regisztráció után felkerülnek a „Szakképzés európai hetének” interaktív térképére, mely egész Európában elérhető. A tevékenységét a 2016 decemberében megrendezésre kerülő szakképzés európai hete előtt vagy alatt kell lebonyolítania.

További információkat a kezdeményezésről és a jelentkezésről is a hazai koordinátor, a Tempus Közalapítvány honlapján, az alábbi oldalon olvashat:

http://tka.hu/docs/palyazatok/dgempl_vet_skills_week_guidelines_hu_accessible.pdf

 

Milyen programokat valósíthat meg?

Számos hatékony fogás létezik arra vonatkozóan, hogy ismertebbé és vonzóbbá tegye a szakoktatás és szakképzés terén indított kezdeményezéseit! Például:

 

  • karriernapok és oktatási vásárok (például iskolákban, vállalatoknál, oktatási központokban);
  • nyílt napok és családi napok vállalatoknál és szakképzési szolgáltatóknál;
  • szakértők által tartott tanácsadás a munkahelyen;
  • szakképzési programokat bemutató tájékoztató napok;
  • workshopok, konferenciák, szakismereteket bemutató rendezvények;
  • a készségeket központba helyező nemzeti, regionális vagy helyi szintű versenyek, kvízjátékok, vetélkedők, díjátadó ünnepségek;
  • az „Év Munkavállalója” díj meghonosítása a vállalaton belül, amelyet egy, a folyamatos képzés iránt különösen elkötelezett dolgozónak ítélnek oda;
  • a szakmai készségek terén végzett kutatások és az azokat feltáró jelentések főbb megállapításait összefoglaló előadások;
  • új munkahelyi képzési programokkal kapcsolatos események indítása;
  • olyan találkozók, amelyek során helyi politikai képviselők vagy szóvivők a szakképzés, illetve az élethosszig tartó tanulás fontosságát hangsúlyozó nyilatkozatot vagy bejelentést tesznek;
  • hírességek meghívása a vállalathoz, hogy „egy napig belekóstoljanak egy másik foglalkozásba”;
  • vállalatlátogatások és a létesítmények/eszközök bemutatása diákok és egyéb érdekelt partnerek számára;
  • az alapkészségeket biztosító képzést bemutató nyílt nap rendezése a munkahelyre való felkészülés ösztönzése érdekében;
  • a munkaerő által használható új ötletgyűjtő eszközök bemutatása (pl.: intranet, gyakornokok és alkalmazottak számára készült blogok, ötletkezelő programok);
  • gyakorlati tevékenységeket felvonultató állásbörze;
  • online, illetve a közösségi médiában zajló tevékenységek létrehozása honlapokon, Twitteren, YouTube-on, Facebookon és blogokon keresztül (például online beszélgetés vagy esemény szervezése a közösségi médiában szakképzési szakértők bevonásával).

 

Temesvári Zsolt

© Raabe Klett Kft. | Minden jog fenntartva