„A Festo mindig a gyakorlatorientált oktatásra helyezi a hangsúlyt” – Beszélgetés Siszer Tamással, a Festo Didactic vezetőjével

A 2017-es Szakma Sztár Fesztivál versenyen a Gyakorlati Képzők Lapját Siszer Tamás, a Festo Didactic vezetője kalauzolta végig a kiállítási területen. A Festo standján a rendezvényről és a Festo szerepéről kérdeztük.

Szóba került többek között a pályaorientáció szerepe, a gyakorlati órák száma, valamint a tanulást újradefiniáló hálózatos tanulás.

Hogyan látja az idei Szakma Sztár Fesztivált a többi évhez viszonyítva? A Festo ezen belül hol foglal helyet?

 

Az immár 10 éves múltra visszatekintő rendezvényen az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny mechatronikai és automatikai technikusi versenyének döntője idén is a Festo standján zajlott. Ezzel párhuzamosan mérkőzött meg egymással a 2 kétfős csapat az Abu Dhabiban 2017. október 14-19. között megrendezésre kerülő WorldSkills versenyen történő részvételért. Négyüket 110 tanuló közül többszörös fordulón keresztül választották ki a döntőre, majd a nyertes csapat, szintén a Festo közreműködésével, egy hat hónapos intenzív felkészülésen vesz részt a világversenyt megelőzően.

 

Miért fontos a Festo számára a rendezvény?

 

A Festo, mely mára vezető szerepet tölt be az ipari automatizálás, valamint a műszaki oktatás terén, családi vállalkozásként indult, és ezt a jellegét ma is megtartotta. Kezdettől fogva szívügye az oktatás, a fiatalok képzése, nevelése, ezért globálisan és lokálisan is támogat minden ilyen célú kezdeményt. A Festo-n belül stratégiai területnek minősül az utánpótlás gondozása.

 

Mi az, amit a leghangsúlyosabbnak tart-e téren, milyen tematikus fókuszokat tudna kiemelni?

Ahogy az előbb említettem, nagyon fontos, hogy majd a műszaki területen dolgozó utánpótlásra még jobban odafigyeljünk. Annak érdekében, hogy megfelelő legyen a tanulólétszám, kiemelt szerepe van a pályaorientációs tevékenységeknek, hiszen egy teljesen átalakult szakmáról van szó, és ennek megfelelően kell foglalkozni a tanulókkal.

A szakma átalakulása például abban is tetten érhető, hogy egy mechatronikai karbantartó ma már nem lesz „olajos”. Az Y generáció számára az okos eszközre fejlesztett megoldások nagyon vonzók tudnak lenni, ezeken keresztül sokkal könnyebb megszólítani őket.

Másik tematikus súlypontként meg kell említeni, hogy még mindig kevés a gyakorlati órák száma. Harmadrészt szót kell ejteni a hálózatos oktatási módszerekről, amelyek teljesen más módszertani alapokra helyezik a képzést, és sokkal gazdagabb eszközkészletre tudnak támaszkodni. a digitalizáció teljes mértékben történő megjelenésével.

 

A hálózatos tanulásA hálózatos tanulás újradefiniálja a tanulást a virtuális és a valós világ tökéletes integrálásával. Egyesíti magában a megszokott oktatási módszereket, például a frontális és a gyakorlatközpontú tanítást, az önálló tanulást, továbbá a szoftver és hardver közvetlen együttműködésével elmossa az elmélet és a gyakorlat közötti határokat. Ezáltal könnyű és interaktív tanulást tesz lehetővé.

Az oktatási módszerek egy átfogó tanulási forgatókönyv részeként a tanuló egyéni képességeire szabhatók. A műszaki alap- és továbbképzésben alkalmazott tanulási folyamat ezzel jobb minőségűvé és fenntarthatóbbá válik.

Fejleszti a szakmai kompetenciákat, a médiahasználati készségeket és az önállóságot. Emellett élvezetesebbé teszi a tanulást, és növeli a motivációt.

 

14_oldal_Festo_2

 

Mi az a terület, amelyre Ön szerint mindenképp figyelni kell, hiányol, vagy úgy érzi, a jövőben még hangsúlyosabbá válik?

 

A tanulók mellett a felnőttek képzése. A Festo-nál már rendelkezésre állnak az oktatásra alkalmas kiber-fizikai rendszerek, emellett a szakoktatók továbbképzése is folyamatosan zajlik. Ennek eredményeképpen az eszközök mellett a szakmai támogatás is adott, például szakmai továbbképzések, azonnal integrálható tananyagok formájában. Ezen lehetőségek birtokában tudjuk a gépkezelők, operátorok, sori munkatársak továbbképzését biztosítani, akár engedélyezett továbbképzések formájában. Festo mindig a gyakorlatorientált oktatásra helyezte a hangsúlyt, ennek a jövőben sem változik a jelentősége.

 

A tanulók képzésére és tudására visszatérve fontos megemlíteni még az idegennyelv-, elsősorban az angol nyelvtudást. Ennek birtokában a digitális eszközök, megoldások, programok alkalmazása vagy a nemzetközi cégeknél való elhelyezkedés is könnyebb számukra. De visszatérve a nemzetközi megmérettetésre a biztos nyelvtudás rendkívül nagy előnyt jelent az angol nyelven zajló versenyeken is.

 

Hogy látja, mennyire jelenik meg az Ipar 4.0 ezen a rendezvényen?

 

Az Ipar 4.0-ból fakadó technikai megoldások még csak elvétve jelennek meg a Szakma Sztár Fesztiválon, de az elkövetkezendő években nagy változásokra, erőteljes megjelenésre számíthatunk.

 

Altbäcker Edit

© Raabe Klett Kft. | Minden jog fenntartva